Utcai teszten a Xiaomi autója – jövőre talán már venni is lehet – TotalCar

Lassan tényleg nem lesz olyan kütyü, amit ne gyártana a Xiaomi, vagy legalábbis valamelyik, hozzájuk tartozó márka. Az autóipart különösen komolyan veszik, csak a tavalyi évben több száz millió dollárt költöttek a projektre, terveik szerint pedig 2024-ben meg is kezdik a saját autójuk gyártását.

Addig pedig tesztelnek. A Modena kódnevű autó álcázott változatát többen is lefotózták Kínában, legalábbis feltűnően a Xiaomi fejlesztőközpontja környékén bukkant fel, formája pedig nagyon hasonlít a korábbi, lepel alatti és prototípusként mutogatott példányra.

A valamilyen szintű önvezetéssel rendelkező, a kínai piacon várhatóan 15-18 millió forint körüli árú elektromos autót Qualcomm és Nvidia hardverplatformokra húzzák fel, az akkumulátort a BYD és a CATL szállíthatja, bizonyos pletykák szerint pedig a konkrét autógyártásban a Rivian lehet a vállalat egyik partnere. Tölthetőségben és motorteljesítményben legalább kétféle típus várható.

Lei Jun, a vállalat igazgatója nemrég elmondta, évente 10 millió elektromos autót szeretnének eladni a jövőben. Véleménye szerint néhány éven belül beérik a villanyautózás, és onnantól biztosan 5 gyártó kezében lesz a teljes piac 80%-a, ők pedig benne akarnak lenni ebben a top 5-ben.

Ezzel mondjuk vannak így egy páran, de a Xiaomit nem szabad lebecsülni: a 2010-ben alapított kínai vállalattal elsősorban a mobiltelefonjain keresztül lehetett eddig megismerkedni, egy ideje azonban a fogkefétől a rolleren és a karórán át a légtisztítóig mindenféle terméküket ismerhetjük.

A Xiaomi Automobile céget 2021-ben alapították, és már akkor is 2024-re ígérték a gyártás kezdetét. Ez azt jelenti, hogy még idén bemutatkozhat az autó hivatalosan.

Ilyen és ehhez hasonló tartalmakért kövesd a Totalcar TeChno Facebook-oldalát is!

Ez is érdekelhet...