Magyarországra jön a Primark – Világgazdaság

Bejelentette a Primark nemzetközi divatáruházlánc, hogy megnyitja első üzletét a magyar fővárosban. Az első Primark áruház Budapest egyik legnagyobb bevásárlóközpontjában, az Arena Mallban lesz, és várhatóan a következő pénzügyi évében, azaz 2023. szeptember 16. és 2024. szeptember 15. között nyílik meg. A bejelentés jó hír azoknak a magyaroknak, akik tömegével jártak eddig vásárolni a legközelebbi, bécsi Primarkba.

 

A vállalat közleménye szerint a magyarországi terjeszkedés a Primark folyamatos elkötelezettségét mutatja a kelet-közép-európai régió iránt, miután Szlovéniában, Lengyelországban, Csehországban és Romániában is sikeres üzletnyitásokat hajtott végre. 

A tervek szerint még ebben az évben Szlovákiában is megnyitja első üzletét, így Magyarország Kelet-Közép-Európában a hatodik, világszerte pedig a tizenhetedik ország lesz, ahol Primark üzlet működik.

A Primark 416 boltot működtet 15 országban az európai kontinensen, illetve az Amerikai Egyesült Államokban. Az új budapesti üzlet kínálatában megtalálható lesz számos licenctermék, köztük az NBA és a Disney nevével jegyzett áruk, valamint a Primark folyamatosan növekvő Primark Cares almárkája, amely az áruházlánc törekvésének megfelelően megfizethetőbbé teszi mindenki számára a fenntarthatóbb divatot.

A Primark a 2019-ben megkezdett sikeres közép- és kelet-európai régiós terjeszkedésére alapozva az ez évi szlovákiai üzletnyitás mellett új helyszínekkel tervezi bővíteni hálózatát a romániai Bukarestben, valamint a lengyelországi Lodzban és Wroclawban. A vállalat várakozásai szerint 2026-ra globális üzletportfóliója 530 boltból áll majd.

A Világgazdaság összehasonlította a többi, hasonló üzlettel az árait, hogy megéri-e majd vásárolni az üzletben, erről itt olvashat bővebben: 

A Primark az egyes terméktípusokból kisebb választékot kínál, viszont az árai alacsonyabbak, mint a versenytársaké.

Ez is érdekelhet...