Itt a nagy leleplezés: még mindig 40 fokon mosnak a magyarok, pedig nem kellene – Portfolio

30 fokon mosni a ruhát – Miért jó?

A Politico írt pár hónapja egy érdekes összefoglalót arról, miért is kellene alacsonyabb hőfokon mosni a ruhákat. A cikk szerint

Európában átlagosan a mosásból származó karbonlábnyom 60 százaléka a használat közbeni fázisból származik, főként a víz felmelegítése miatt.

Ehhez képest az alkatrészek beszerzése és előállítása a mosási életciklus karbonlábnyomának egyötödét teszi ki, míg a csomagolás mindössze 3 százalékát. A mosószerek gyártása, szállítása, forgalmazása és tárolása együttesen kevesebb mint 2 százalékért felelősek.

A fentiek azt bizonyítják, hogy a kis, következetes változtatások nagy, pozitív változást hozhatnak a fenntarthatóság szempontjából, ugyanakkor a kis napi szokásokkal a legnehezebb szakítani, mint például azzal, hogy automatikusan magasabb hőfokon mosunk. Pedig az alacsonyabb hőmérsékleten való mosás kulcsfontosságú tényező a mosási folyamat általános fenntarthatósági profiljának javításában, az iparágban végzett életciklus-értékelések szerint.

Ha például az európai fogyasztók 40 fokról 30 fokra csökkentik a mosási hőmérsékletet, akár 35 százalékos CO2-kibocsátást is megtakaríthatnak. Ha Európában mindenki ezt tenné, évente 3,5 millió tonna CO2-t takaríthatnánk meg – ez körülbelül 2 millió autó kivonásának felel meg.

És van még egy bónusz, ugyanis a hidegebb hőmérsékleten történő mosás a ruhák ápolásában is segít: a 20 fokos gyorsmosás akár négyszer hosszabb ideig is segíthet a ruhák élettartamának meghosszabbításában, mint a 40 fokos pamutmosás.

A 30 fokon való mosás előnyeiről Vadovics Edina, a GreenDependent Intézet szakmai vezetője is megosztotta gondolatait a Portfolio-val.

Kérdésünkre kifejtette, hogy a GreenDependent Intézet egy EU-s kutatási projekt keretében szervezett Energia Élő Laborjában történt több mint 1600, 40 különböző háztartásban (azaz különböző mosógépeken) végzett mérések alapján átlagosan 0,22 kWh-val fogyaszt kevesebbet egy átlagos, 30 fokon végzett mosás a 40 fokon végzett mosásnál.

Ez heti 2 mosással számolva az év minden hetében közel 23 kWh fogyasztást jelent háztartásonként. Ez egy háztartásra vetítve nem tűnik soknak, de ha felszorozzuk az ország minden háztartásával (kb. 4 millió háztartás), már 91,5 millió kWh-t tesz ki, tehát jelentős megtakarítási lehetőséget jelent az ország energiafogyasztását, és kapcsolódó karbonkibocsátását nézve.

Forrás: GreenDependent Intézet

Nyilván, nem ez a legfőbb megtakarítási forma, de ha azt nézzük, hogy ezt az energiamennyiséget nem kell előállítani, akár megújuló energiával, amelynek szintén van nyersanyag igénye, közelebb kerülünk a klímaváltozással kapcsolatos célok eléréséhez

– nyilatkozta a Portfolio-nak Vadovics Edina.

Ő is hangsúlyozza, hogy a ma használatos mosószerek jól tisztítanak 30 fokon is. Ha pedig koszosabb ruhával van dolgunk, mosás előtt be tudjuk áztatni őket, akár például az összegyűjtött fürdő- vagy zuhanyvízben, ami további energia- és víztakarékosságot jelent, és ugyanakkor nem jár kényelemcsökkenéssel sem.

De miért mosnak még mindig olyan sokan magas hőfokon?

Mert sokan aggódnak a tisztítási teljesítmény csökkenése miatt. Azt több kutatás is megmutatta már, hogy az alacsony hőmérsékleten nyújtott teljesítménye a mosógépnek kulcsfontosságú az olyan kompenzáló magatartásformák elkerülése érdekében, mint a ruhák újramosása, az előkezelés vagy a mosószer túladagolása.

Fogyasztói tanulmányok azt mutatják, hogy ha az embereknek lesz egy rossz tapasztalata, elveszítik a hidegebb mosásba vetett bizalmukat, és túlkompenzálásba kezdenek. Végső soron pedig ennek a viselkedésnek a negatív hatása meghaladhatja a kevesebb összetevőt tartalmazó, de esetleg kevésbé jól tisztító mosószerre való áttérés környezeti előnyeit is.

Ma már a legtöbb mosószer-gyártó egyébként nagyon nagy figyelmet fordít az olyan fejlesztésekre, amelyek segítségével a mosószerek már alacsonyabb hőfok mellett is hatékonyan tisztítják a ruhákat (ehhez olyan, a természetben előforduló összetevőket használnak, mint például az enzimek).

A GreenDependent szakértője szerint változó, hogy hány fokon mosnak a háztartások, de leginkább 40 illetve 60 fokon, illetve, ahogy nő a tudatosság és tapasztalat a 30 fokon történő mosással kapcsolatban, egyre többen próbálják ki azt is, lesz pozitív tapasztalatuk és válik szokásukká.

Gyakran egyébként nem tudatosan, hanem megszokásból választunk mosási hőfokot. A mi tapasztalatunk, hogy ezt a választást érdemes tudatossá tenni, és akár méréssel megerősíteni vagy megkérdőjelezni. Fogyasztásmérésre gondolok, amelynek segítségével meg tudjuk mérni és összehasonlítani a különböző mosási programok fogyasztását – hangsúlyozza.

A Portfolio-nak nyilatkozva még hozzátette, hogy a hőfokon kívül sokat számít például az is, hogy milyen hosszú a program, hányszor és milyen fokozaton centrifugál. Melegebb időben, illetve ha túl száraz lakásunk levegője, érdemes alacsonyabbra állítani a centrifuga fokozatát, ha ez gépünkön lehetséges, és így tovább csökkenteni az energiafogyasztást.

A nők alacsonyabb hőfokon mosnak, mint a férfiak

Bő egy éve az Electrolux is megosztotta az európai fogyasztók körében végzett felmérésének fontosabb eredményeit. A kutatás rávilágít, hogy a mosási szokások koránt sincsenek összhangban a modern technológia adta lehetőségekkel és a mosás éghajlatra gyakorolt hatásaival. 10-ből közel 6 (59 százalék) berögzült rutinok szerint mossa ruháit hangsúlyozva, hogy úgy mosnak, ahogyan az idősebb generáció tanította nekik.

Érdekes az is, hogy a hőmérséklet kiválasztása kapcsán részben a nemek, de sokkal inkább az életkor játszik fontos szerepet. A nők szívesebben mosnak 40 fokon, mint a férfiak (50 – 45 százalék), a férfiak pedig inkább mosnak 60 fokon (13 – 18 százalék). Európában a 18 – 34 év közötti felnőtt lakosság 45 százaléka mos 30 fokon, míg a 45 – 54 év közöttiek csupán 31 százaléka, az 55 év felettiek csupán 28 százaléka – derül ki a kutatásból.

Arra is kitértek, hogy mennyivel lehetne csökkenteni a globális felmelegedést, ha a por alakú mosószerről folyékonyra váltunk: a mosószer típusának megváltoztatásával egy 40°C-os mosási cikluson belül az egyenértékű megtakarítás akár 29,6 kg CO₂ is lehet készülékenként évente. Ezért a jelentés szerint a globális felmelegedés visszaszorításának szempontjából pozitív előnyökkel járhat, ha a háztartások a mosási hőmérsékletet 30°C-ra csökkentik, és a mosóporról folyékonyra váltanak. A hatás akár több mint 50 kg szén-dioxidnak megfelelő megtakarítást is jelenthet készülékenként évente.

A mosási hőfok, illetve a mosószer típusának hatása a globális felmelegedés szempontjából, forrás: Electrolux

Tényleg segít megmenti a bolygót, ha 30 fokon mossuk a ruhákat?

Vannak persze olyan hangok is, amelyek szerint bár az alacsonyabb hőmérsékleten használt mosógép csökkenti a személyes karbonlábnyomot, mire megvásárolja valaki a mosógépet, amelyet legyártottak és elszállítottak hozzá, már nagyobb mértékben járult hozzá a CO2-kibocsátáshoz, mint a tényleges mosás.

Vadovics Edina is egyetért azzal, hogy valóban fontos a mosógép gyártási, sőt, később hulladékká válási életszakasza is. Azonban a legtöbb energiát a használati szakasz során fogyasztja a gép (70-90%-át az életciklus alatt történő energiafogyasztásnak), ezt különböző tudományos kutatások is bizonyították az életciklus-elemzés módszerének használatával (lásd fentebb). A karbonkibocsátás is emiatt a használat alatt a legmagasabb. A karbonkibocsátásra vonatkozó adatok kapcsán ez a helyzet egy friss tanulmány szerint csak akkor változik, ha a mosógépet kizárólag és mindig megújuló energiával működtetjük. Ebben az esetben a gyártási szakasz karbonkibocsátás lesz magasabb.

Ezért mindenképp érdemes odafigyelni, hogy hogyan választunk programot, illetve állítjuk be a mosási hőfokot, centrifuga fokozatot, de nem elhanyagolható a gyártási és hulladékká válási szakaszok fogyasztása sem, tehát nem érdemes nagyon gyakran lecserélni gépünket, különösen, ha már most energiahatékony modellt használunk – tette hozzá.

Itt az energiaválság, hogy lehet még spórolni egy háztartásban?

Vadovics kérdésünkre kifejtette, hogy egy átlagos háztartásban a legnagyobb energiafogyasztást a fűtés jelenti az Eurostat legfrissebb adatai alapján, amit a melegvíz használat, majd a világítás és háztartási eszközök együttes fogyasztása követ.

A fűtés kapcsán nagyon fontos a szigetelés, nyílászáróink állapota, valamint a fűtésrendszerünk állapota is. Ezek javítása azonban beruházást jelent, és lehet, hogy épp nincs erre félretett pénzünk vagy egyéb okok miatt lehetőségünk. Ezért fontos tudni, hogy szokásaink, mindennapi viselkedésünk és rutinunk megváltoztatásával, azaz beruházás nélkül is jelentős, akár 25-30%-os csökkenést is elérhetünk szakirodalmi adatok, de a GreenDependent E.ON EnergiaKözösségek programjának 10 éves tapasztalatai alapján is.

Tippeket, videókat ehhez mind az E.ON EnergiaKözösségek, mind a “kislábnyom” oldalon találunk, vagy fel lehet keresni a GreenDependent youtube csatornáját is. Ha rendszeresen, havonta, szeretnénk tematikus megtakarítási tippeket kapni, iratkozzunk fel a GreenDependent hírlevelére, vagy keressünk fel a “kislábnyom” oldalt, hogy az eddig megjelent tippeket áttanulmányozzuk.

Az alábbi konkrét példákat említette a szakértő a fűtési költségek lejjebb szorításához:

  • figyeljünk oda a karbantartásra és beállításokra: nézessük át a kazánt, bojlert, cserépkályhát, valamint állítsuk be a termosztátot, ha nincs termosztátunk, szerezzünk be egyet. Sokat számít, ha éjszakára, illetve ha nem vagyunk otthon, 2-3 fokkal lejjebb vesszük a fűtést, 6-10%-os megtakarítást is elérhetünk. Fontos azonban, hogy ennél többel ne vegyük lejjebb a hőmérsékletet, mert túlzottan lehűlhetnek a bútorok és falak, és felmelegítésük energiaigényes lesz;
  • ne engedjük be a hideget: használjunk rolót, ablaktáblát, saját készítésű vagy vásárolt ablakpárnát, hogy a hideg ne jöhessen be otthonunkba;
  • tartsuk bent a meleget: tegyünk fel függönyt, télen akár extra függönyt, használjunk hővisszaverő fóliát, szőnyeget, falvédőt stb. a meleg bent tartására;
  • magunkat melegítsük, ne a szobát: vegyünk fel pulóvert, meleg zoknit, használjunk pokrócot, melegvizes palackot, stb.

Címlapkép: Getty Images

Ez is érdekelhet...