Figyelmeztetnek a magyar profik: még nincs itt a medvepiac vége – Portfolio

A “Portfólió-ajánlók” sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló modellportfóliót. Az ajánlók az októberi helyzetnek megfelelően készültek el, a felmérésünkben nyolc alapkezelő szerepeltette magát. A portfólió-ajánlókat a következő cégek bocsátották rendelkezésünkre: Aegon Alapkezelő, Accorde Alapkezelő, Amundi Alapkezelő, MKB Alapkezelő, Equilor Alapkezelő, KBC Asset Management, Raiffeisen Alapkezelő, OTP Alapkezelő.

Látszik a kiút a kötvénypiacon, és van itt más is

Októberben már kedvezőbb képet mutattak a részvénypiacok, azon belül is elsősorban Amerika. Ennek fő oka az lehet, több Fed jegybankár is elhintette, hogy lassíthat a kamatemeléseken a Fed. A portfóliómenedzserek szerint azonban nem árt óvatosan szemlélni az eseményeket, vannak, akik úgy vélik, hogy nincs vége a medvepiaci lejtmenetnek, hiszen továbbra is minden adat a további esést támasztja alá. Októberben, valamint novemberben is a legfontosabb események között a harmadik negyedéves jelentések foglalnak helyet, illetve november első napjaiban a Federal Reserve kamatdöntő ülése is fontos eseménynek bizonyulhat – emelik ki.

Ajánlásaikban a befektetési szakértők azt is kiemelik, hogy a részvénypiacok negatív kilátásai ellenére találhatóak vonzó lehetőségek mind földrajzi, mind szektorális értelemben. A várhatóan tovább romló növekedési kilátások miatt indokolt az óvatos részvénykitettség tartása, viszont a korrekciók alkalmasak lehetnek a hosszú távú részvénykitettség építésének folytatására. 

A kilátásokat tekintve egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a monetáris politika szigorodásának hatására az infláció tetőzését és lefordulását megerősítő adatok érkeznek a következő hónapokban, ezért a ciklusra jellemzően a jelenlegi kötvénypiaci hozamszintek kedvező befektetési lehetőséget biztosíthatnak – olvasható a portfólió-ajánlókban.

Magyarország az emelkedő gáz- és elektromos áramár szorításába került, ami emeli az inflációt, gyengíti a forintot és rontja a költségvetési és fizetési mérleget – írják a szakértők. Összességében a magyar kötvényhozamok még mindig vonzó szinteken tartózkodnak, régiós összevetésben továbbra is a hazai hozamok a legmagasabbak. A pénzpiaci hozamok és devizapiac implikált hozamai tovább emelkedtek. Miután továbbra is magas a forint és az eurókamat-különbözet, forintra visszafedezve az eurós kötvények szintén magas hozamokat produkálnak.

A kötvény és régiós részvénypiacon van mozgolódás

Kissé felülsúlyba kerültek a részvénybefektetések is októberben, itt elsősorban a régiós részvénypiacban látnak fantáziát a hazai vagyonkezelők. Növelték kitettségüket a hazai és nemzetközi kötvényporondon is, míg a pénzpiaci eszközök súlyát egyelőre inkább enyhén csökkentették. Mindez azt mutatja, hogy az utóbbi hónapok kockázatkerülő viselkedése után ismét keresik a jó kötvény- és részvénypiaci befektetési lehetőségeket a hazai profik.

A mintaportfóliókon belül továbbra is tartják és növelik is jelentős előnyüket a hazai kötvények, ezeket csak jóval lemaradva követik a második helyen a pénzpiaci befektetések, majd a nemzetközi kötvények. A részvények több kategóriája is csak a sor végén kullog.

Októberben már 40% fölé ugrott a kötvénybefektetések modellportfólión belüli aránya, folyamatos csúcsokat döntve az utóbbi hónapokban. Mindeközben az alternatív befektetések súlya tovább csökkent, a részvényeké pedig enyhén emelkedett.

A pontosabb kép miatt érdemes elolvasni az alapkezelők egyedi portfólió ajánlóit is, amelyben részletesen is kifejtik véleményüket az aktuális piaci helyzetről. Az egyes ajánlókat az alábbi linkeken közvetlenül is elérheti:

A portfólió-ajánlók célja, hogy iránymutatást nyújtsanak a Portfolio olvasóinak, milyen tényezőket érdemes fontolóra venni egy közepes kockázatvállalású, hosszú távú portfólió összeállításakor. A portfóliók így csupán tájékoztató jellegűek, és nem tükrözik feltétlenül az alapkezelők saját befektetési stratégiáit.

Címlapkép: Getty Images

Ez is érdekelhet...