Ez már a bikapiac? Megmozdult az OTP – Privátbankár.hu

A csütörtöki rali után ma is emelkednek a tőzsdék Európában, de már visszafogottabb mértékben. A német, francia index 0,6 százalékkal megy fel, a brit kissé süllyed. Az amerikai határidős mutatók is fél százalékos pluszban állnak.

A tegnapi, a vártnál alacsonyabb amerikai inflációs adat után jókora fordulat jött a piacokon. Az ellenkezője történt annak, mint két hónappal korábban, szeptemberben, amikor egy várnál rosszabb adatra hetekig esett minden.

Meredek fordulat a piacokon

A részvénypiacok csütörtökön hurráoptimista üzemmódba kapcsoltak, megünnepelve azt, hogy az infláció végképp csökkenő pályára látszik állni, ami előbb-utóbb a kamatemelési ciklus végét is elhozhatja. A Nasdaq indexe 7,5, az S&P 500 pedig 5,5 százalékkal lőtt ki. Ekkora ugrásra két és fél éve, a koronavírus első hulláma óta nem volt példa.

Megmozdult az OTP

Ma a Veteránok Napja miatt nem lesz kereskedés az amerikai kötvénypiacokon, a részvénytőzsdék viszont nyitva tartanak. Így is a szokásosnál valamivel csendesebb kereskedés várható.

A BUX index is hasonló, 0,4 százalékos pluszban van. Az OTP 1,4 százalékkal megy fel, amely csütörtök reggel jónak tartott, bár kockázatokat is tartalmazó gyorsjelentéssel örvendeztette meg a befektetőket. A Mol csak 0,2, a Telekom 0,6 százalékkal javít, a Richter pedig stagnál. Az Opus 2,5 százalékkal esik.

Süllyed a forint, zuhan a dollár

Az euró két forinttal 403-ra ment fel ma, pedig a dollár tegnap is, ma is jókorát esik az inflációs adat hatására. Az euró/dollár már 1,0271, pedig egy napja még érezhetően 1,00 alatt volt.

A hollandiai földgáz is jó hírrel szolgált a forintnak, hiszen kilenc százalékkal 103,60 dollárra esik. Az olaj viszont három százalékkal drágul, 96,60 a Brent ára.

Bika a Wall Streeten. Pixabay.comBika a Wall Streeten. Pixabay.com

Mit vehet az OTP Üzbegisztánban?

Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a Facebookon jelezte, hogy az OTP hamarosan üzbég bankot vehet. Az Erste Befektetési Zrt. szerint korábban az Ipoteka Bank 75 százalékos tulajdonrészének megszerzéséről tudósított az üzbég sajtó, amelyről szándéknyilatkozatot is aláírt az OTP 2021 szeptemberben.

Az üzbég bank saját tőkéje 160 Mrd Ft körül van, s ennek elvileg a 75 százalékát venné meg az OTP, így talán maximum 100 Mrd forint körüli vételárról van szó. Most minél hamarabb le akarják zárni a tárgyalásokat.

Valószínűleg olcsón egy nagy kockázatú eszközt fog megvenni az OTP. A méretéhez képest nem túl nagy összegért, 300-400 forint per OTP-részvény áron, s talán a kockáztatott érték is ennyi lesz.

A lépés potenciális hatása a részvény értékeltségére ezért a brókercég szerint “egyelőre marginálisnak tűnik”.

Különadó az Alteo-ra

A szerdán a kormány által bejelentett új különadó érzékenyen érinti az Alteo eredményeit, így a társaság számításai szerint idén kétmilliárd forinttal nőhet meg a vállalat adóterhe. Így 2022-ben 13, majd 2023-ban 10 százalékos adókulcs mellett kell megfizetnie az extraprofitadót a cégnek – írja a KBC Equitas.

Ez már a bikapiac?

Folytatódik a rali a német tőzsdén, a DAX index délelőtt további 0,8 százalékkal 14 253 pontra emelkedett. Ezzel a mutató ismét a bikapiac területére lép. Ehhez 14 234 pontos szintre volt szükség, ami húsz százalékos nyereséget jelent a korábbi mélypont (a szeptember végi 11 862 pont) óta.

Ugyanis a húsz százalékos emelkedés a bikapiac klasszikus definíciója. Ha valaki az éves mélypont körül ilyen gyors ütemű emelkedést jósolt volna, a legtöbben kinevették volna – írja a Handelsblatt.com. Szerdán, a jó inflációs adat után a német index is 3,5 százalékkal ment fel.

Az S&P 500 index. Forrás: Tradingview.com, További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.Az S&P 500 index. Forrás: Tradingview.com, További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A Nasdaq indexe eközben a 10 440 pontos mélypontról még csak 11 606-ra jött fel, ami 11 százalék plusz. Az S&P “felpattanása” pedig mintegy 13 százalékos.

Krízis ellenére emelkedik a bitcoin és az ether

A jó amerikai inflációs adat a kriptovaluták árfolyamát is megmozgatta. A bitcoin három, az ether pedig öt százalékos pluszban áll ma délelőtt, 17 400 és 1280 dollár körül. De ez inkább csak a tegnapi durva esésekhez képest néz ki jól, hét napos távon még mindig 14, illetve 17 százalék a csökkenés.

(Csütörtökön, pont a bitcoin tavalyi, november 10-i történelmi csúcsának évfordulóján a bitcoin mélypontja 15 663 dollár volt, az etheré 1087 dollár.)

Jó hír, rossz hír a kriptovaluta-világból

Az FTX tőzsde csődje, amely újabb zuhanást váltott ki a kriptovaluta-piacon, várhatóan még számos következménnyel fog járni, amelyek egy része ma még beláthatatlan. Ma is legalább egy fontos jó hír és legalább egy eléggé rossz hír érkezett.

  • A Binance, a világ legnagyobb kriptotőzsdéje mintegy 40 milliárd dollárnyi vagyonról számolt be a “transzparencia jegyében”, nomeg nyilván a befektetők megnyugtatására. Ehhez mellékelték azokat a kriptodeviza-címeket (számlaszámokat) is, amelyeken ezt bárki ellenőrizni tudja.
A Binance-vezérigazgató twitter-üzenete a letétben levő értékekről.A Binance-vezérigazgató twitter-üzenete a letétben levő értékekről.
  • A BlockFi kriptovaluta-hitelező platform felfüggesztette az ügyfélértékek kiutalását az FTX-Alameda válságra hivatkozva. A cég félévkor 650 ezer ügyfélszámlán több milliárd dolláros értéket kezelt.

A kriptopiac újabb válságának lényegét tegnap ebben a cikkünkben foglaltuk össze:

Kriptovadnyugat? Bitcoin-aranystandard?

Zsiday Viktor, a Citadella Alap kezelője az amerikai vadnyugathoz hasonlítja a kriptodeviza-szektort. De nem elsősorban a bűnözés vagy a szabályozatlanság miatt, hanem a pénzügyi rendszer kapcsán. Szerinte az “aranystandard jegybank nélkül” legjobb példája a XIX. századi Egyesült Államok.

Már akkor kiderült, hogy a gazdaság igényeivel lépést nem tartó pénz(=arany)mennyiség, amelyből hol sok (ha éppen találtak egy új aranybányát), hol kevés (ha nem, és közben nőtt a gazdaság) volt, óriási hullámzást okoz a gazdaságban. A kelleténél sokkal nagyobb, mélyebb recessziókat, munkanélküliséget generál.

Felvásárlás az AutoWallis-csoportnál

“Kulcsakvizíciót” hajt végre az AutoWallis Csoport, miután megállapodott a Nelson Csoport flottakezelési üzletágának felvásárlásáról – jelentette be a tőzsdei társaság.

A lépés a piacépítés mellett azért is fontos, mert komoly nyereségtermelő tevékenység kerül a magyar tőzsde autós cégéhez írják.

A flottakezelői piacon a tíz legnagyobb szereplő közé tartozó Nelson megszerzésével egy lépésben 2-2,5 százalékos részesedést szerez az AutoWallis ezen a piacon. Az akvizíciót saját forrásaiból fedezi. A felvásárlás a versenyhivatali jóváhagyást követően, várhatóan 2023 első negyedévében zárulhat.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma (“Honlaptartalom”) a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Ez is érdekelhet...