Elon Musk átadta az első két Semit a megrendelőnek – TotalCar

Elon Musk majdnem pontosan öt évvel ezelőtt mutatta be a Tesla elektromos kamionját, a Semit. Nem sokkal később a Pepsi Co. bejelentette, hogy összesen száz darabot rendelnek belőle. Igaz, a sorozatgyártás elindítása egyre csak csúszott, először még 2019 végét ígérték, majd 2020 végét és így tovább. Most azonban valóban megindult a Semi gyártása a nevadai Gigafactoryban, és még ebben a hónapban megkapja a Pepsi az összes megrendelt elektromos teherautóját.

1

A Semi eddigi, viszontagságos történetének érdekessége, hogy az elmúlt években a Tesla egyáltalán nem frissítette a kamion teljesítményét és hatótávolságát, így a most átadott járművek fő tulajdonságai ugyanazok, amiket a 2017-es bemutatón ígértek. Pedig azóta sokat fejlődött akkumulátortechnológia. Tehát a Pepsi két új Tesla vontatója (egy kék üdítős és egy aranysárga csipszszállító) 37,2 tonnás teljes terheléssel 482 kilométeres hatótávot érhet el. Ez az alapváltozatú Semire vonatkozik (ilyeneket vásárolt a Pepsi), a nagyobb akkupakkal szerelt csúcsmodell, akár 800 kilométert is elmehet egy töltéssel. Érdemes megjegyezni, hogy mindkét érték nagyon messze van egy dízel kamion hatótávjától, ugyanis a belső égésű motorral szerelt teherautók bőven meg tudnak tenni ezer kilométert egy tankolással és 40 tonnás össztömeggel.

A Semi borzasztó drága, a belépő szintű vontató 150 ezer dollártól (ez nagyjából 60 millió forint) kezdődik. A hosszabb hatótávolságú változat 180 ezer dollárba kerül, ami körülbelül 70 millió forintnak felel meg. Ez utóbbi ár már két dízel vontató ára, ráadásul nagy valószínűség szerint hamarosan drágábbak lesznek a Semik, ugyanis a Tesla honlapjáról eltűntek a jelenlegi árak. Igaz, hogy a Biden-kormányzat minden cégnek, amelyik elektromos kamiont vásárolt, járművenként 40 ezer dolláros adójóváírást kínál, de még így sem valószínű, hogy megéri a fuvarozóknak az elektromos kamionra való átállás. Szóval egyelőre igencsak optimistának tűnik az évi 100 ezer darab Semi gyártása és értékesítése világszerte.

Fotó: www.teslarati.com

Ez is érdekelhet...