Brutálisan erős és drága lett az új csúcs iPhone – Origo

Jó szokását megtartva az Apple 2022-ben is az ősz elején rántotta le a leplet friss telefonjairól. Többek között természetesen a legnagyobb büszkeségéről, az új csúcsmobilról, amely az iPhone 14 Pro Max névre hallgat. A bejelentést óriási érdeklődés övezte, és több millió ember nézte világszerte az élő közvetítést. A készülék már Magyarországra is megérkezett, és mi is kipróbálhattuk, hogy mit is tud az év egyik legjobban várt telefonja. 

Dizájnban sok újat nem mutat.Forrás: Origo

Az első pillantásra látszik, hogy az eszköz mely családba tartozik, hiszen dizájnja magán hordozza a tipikus iPhone stílusjegyeket: A készülékház sarkai ezúttal is határozottan kerekítettek, a kávák igen vékonyak, a képernyő sík, tehát széleinél sem hajlított. A hátlapi kamerák elhelyezése és kialakítása a korábbi modelleket idézi. Ennek köszönhetően rögtön érződik, hogy egy Apple készülékről van szó, ami egyrészt jó, másrészt viszont hátrány is, hiszen azonnal nem tűnik fel, hogy a legfejlettebb, vadonatúj eszközt látja az ember. 

A hátlapi kamerasziget elrendezése tipikusan “iPhone-os”.Forrás: Origo

A készülékház rozsdamentes acélból van, előlapját és hátlapját is masszív védőüveg borítja.  Ennek köszönhetően megkapta az IP68 minősítést, ami arról tanúskodik, hogy ellenáll a víznek, a pornak. Ám az tény, hogy nem egy strapatelefonról van szó, tehát azért nem igazán tolerálja jól, tehát érdemes rá vigyázni, és egy tok sem árt neki. 

Kijelző

A várakozásoknak megfelelően nagyon jó képminőséget produkáló kijelzőt kapott. A 6,7 inches, tehát meglehetősen nagy OLED képernyő 1290 x 2796 képpont megjelenítésére képes, azaz a részletességre nem lehet panasz. A képi világ ennek megfelelően kellően tömör, éles, mint a megfent pallos, és a legfinomabb átmenetek hiteles visszaadása is megoldott. A tónusok erőteljesek, valósághűek és a színpontosságra sem lehet panasz, a kontraszt fantasztikus, a hatalmas, 2000 nites maximális fényességnek hála pedig a HDR (nagy dinamikatartományú) anyagok kezelése rendkívül látványos.

E téren ez a készülék jelenleg a világ legjobb telefonjai közé tartozik! 

A modell másodpercenként 120 képkockát képes a kijelzőre varázsolni, ami kétszer annyi, mint amit a hagyományos telefonok tudnak. Ennek hála a lapozás, scrollozás igen finom, akadás egyáltalán nem észlelhető, és már jó néhány olyan játék is akad, amely képes kiaknázni az ebből fakadó előnyöket.

A Dynaminc Island információs felület az egyik nagy újdonság.Forrás: Origo

Meg kell jegyezni, hogy a terméknél már elengedték a hagyományos notchot, és helyette a készülék egy képernyőbe vágott kameraszigetet kapott. Ide kapcsolódik az egyik nagy újdonság, a Dynamic Island nevű szolgáltatás. Ez egy speciális információs felület, amely e kamerasziget körül jelenik meg, és a mérete éppen az adott alkalmazástól, vagy az üzenet hosszától függ. Ez nagyon látványos megoldás, amely az Apple mobilt megkülönbözteti minden más gyártó termékétől. 

Fotózás és videózás

Az új csúcsmodellel kapcsolatban az Apple kiemelte, hogy rengeteget dolgoztak a kamera fejlesztésén. A mai trendeknek megfelelően a telefon igazán sokoldalú képalkotási lehetőségeket garantál. A 48 megapixeles, általános használatra szánt főkamerája a legkevésbé ideális körülmények mellett, azaz szinte teljes sötétben is remek fotók elkészítését teszi lehetővé jó színek mellett.

Kattintson a képre és megmutatjuk, milyen fotókat készít az új csúcs iPhone!Forrás: Origo

Ez annyira nem nagy újdonság már, az viszont igen, hogy az ultraszéles látószögű és a 3x optikai zoommal megtámogatott zoomkamera is ugyanezt tudja. Ez megint egy olyan tulajdonság, ami az iPhone 14 Pro Max telefont kiemeli a mezőnyből. A mobil gyakorlatilag bármilyen fényviszonyok mellett teljes értékű “fényképezőgépként” vethető be, ami egyáltalán nem számít általánosnak még a legmagasabb kategóriában sem. 

A videós képességei is figyelemre méltóak: A 4K felbontású, 60 képkocka/másodperces rögzítési sebességű mozgóképek elkészítése már nem számít extrémnek, viszont az optikai képstabilizátor igen fejlett.

Ennek köszönhetően pedig akár úgy is lehet vele élvezhető videókat rögzíteni, hogy a felhasználó fut, kerékpározik, snowboardozik, motorozik, autózik vagy gördeszkázik. Ehhez pedig nem kell mást tenni, mint bekapcsolni az úgynevezett Action módot, a végeredmény pedig olyan lesz, mintha egy gimbalra pakoltuk volna a telefont. Természetesen a lassított felvétel mód sem hiányzik, aminek segítségével igen látványos felvételek elkészítése válik lehetségessé. 

Bitang erős vas

Az Apple mindig is óriási hangsúlyt fektetett arra, hogy a legerősebb telefonokat tegye le az asztalra, és ez 2022-ben sincs másként. Ennek érdekében a vállalat nagyon komoly energiákat mozgatott meg, aminek köszönhetően megszületett az új hat magos Apple A16 Bionic processzor, amelynek szerves részét képezi egy öt magos Apple grafikus vezérlő is.

Ez a gyártó állítása szerint a jelenlegi legerősebb mobilos rendszerchip, ami a mi méréseink szerint is így van. 

Ez pedig azt jelenti, hogy az iPhone 14 Pro Max a világ legnagyobb teljesítményű telefonja. A hétköznapi használat során ez annyiban látszódik, hogy minden létező applikáció maximális sebességen, tökéletes minőségben fut. Legyen szó csúcsgrafikájú játékról, ultranagy felbontású médiaállományról, képfeldolgozásról, navigációs vagy videószerkesztő programról minden villámgyors, épp úgy, mint a weboldalak betöltése. Működik a multitasking, több szoftver egyidejű kezelése, tehát a telefon gyakorlatilag mini számítógépként is funkcionálhat. Az viszont tény, hogy energiagazdálkodás terén többet vártunk. A termékbe ugyanis egy nem cserélhető 4323 mAh-s, nem cserélhető akksi került. Ez a kapacitás pedig egy ilyen teljesítményű hardverhez, illetve egy ilyen kijelzőhöz egyszerűen kevés. Ebből fakadóan az üzemidő terén nem teljesít túl jól a készülék, ugyanis mi használattól függően durván 5-8 órát tudtunk kihozni belőle 50 százalékos fényerő mellett. Ez pedig azért nagyon távol van az ideálistól, ezen nincs mit szépíteni. 

Megéri az árát?

Az iPhone 14 Max Pro telefonnak gyakorlatilag majdnem tökéletes, ez nem is lehet vita tárgya. Az azonban más kérdés, hogy mindennek milyen ára van, és ez az, ami igazán problematikussá teszi az új Apple csúcstelefon megítélését.

A legolcsóbb, mindössze 128 GB tárolóhellyel felszerelt verziója ugyanis durván 630 000 forintba kerül, az abszolút csúcskategóriás változat pedig 940 000 forint.  

Ezzel pedig messze a legdrágább hagyományos kivitelű, tehát nem összehatjható vagy széthúzható kijelzőjű telefon ez a termék. Biztosak vagyunk benne, hogy lesz sok Apple fanatikus aki így is megveszi, de arról nem vagyunk meggyőződve, hogy ennyi pénzt megér. 

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Ez is érdekelhet...