Az átvizsgálás sikerült, az autó meghalt – TotalCar

Egy rejtett hibáktól hemzsegő autó megvásárlása óriási kockázatot jelent, hiszen javításuk komoly összegekbe kerülhet, különben az eladó már megoldotta volna. Ezt a piaci rést fedezték fel néhány éve páran, és lettek hivatásos használtautó-átvizsgálók. Ők nyújtanak most segítő kezet, egyben megnyugvást a rászorulóknak, alkalmanként huszonötezerért. Idővel viszont ez a szakma is felhígulni látszik, a szakemberek mellett megjelentek a kontárok. Ők ugyanúgy eljátsszák a prófétát és elveszik a pénzed, mint a profik, hiszen munkájuk minősége – vagy épp annak hiánya – gyakran csak hónapokkal később derül ki. Reklamálni ekkor már bonyolult, hiszen a szakembör a felmérés időpontjában rögzíti az állapotot és azt mondja majd, hogy minden más utána keletkezett.

Öt éve találkoztunk először egy magas, fura hapsival. Katonai mintás polifoammal a hóna alatt pingvinezett a hóesésben, jobb kezében látszólag súlyos szerszámos táskát, a balban pedig rétegvastagság-mérőt szorongatott. Közölte, hogy ő bizony autót jött átvizsgálni egy ügyfél kérésére. Percekig csak vizsgálgattuk egymást, végül megértettük, mit is akar valójában és nem küldtük el melegebb éghajlatra, szerencsére. Előtte nem láttunk még ilyet, és olyannyira érdekesnek tűnt a sztori, hogy percekkel később már mi pingvineztünk körülötte. A rétegvastagság-mérője pont olyan volt, mint a sajátunk, és a diagnosztika sem tűnt gagyinak. Varga Tibor öt perccel a vizsgálat megkezdése után már a kocsi alatt feküdt zseblámpájával, és először azt hittük, sosem mászik ki többé. De kimászott, azóta pedig bővült a cége, és több százszor találkoztunk vele vagy kollégáival.

Az autóvizsgálós szüzességünk elvesztését követő hetekben újra megcsörrent a telefonom. A vonalban egy magát valami revizitátornak bemutató ipse kért időpontot egy újabb átvizsgálásra. Pontosan érkezett egy új hibrid Toyotával, amit furcsálltunk is, mert az autószerelők általában az “ebben még van anyag” F Astrával vagy hozzá hasonlóval közlekednek. Előkerült a bluetoothos level 2 rétegmérő, az egymilliós Launch diagnosztika, fehér kesztyű és egy kamerás endoszkóp. Az autót korrektül átvizsgálta, nem akart alkatrészeket vagy extra szolgáltatást eladni az ügyfélnek, amit a márkaszervizek rendszeresen megpróbálnak minden egyes alkalommal. Ő volt a Totalcaron is rendszeresen publikáló AutoRevizor, vagyis polgári nevén Laczkó István.

Pityu magányos farkasként nyomja már évek óta, rendszeresen találkozunk vele. Nem túl beszédes, ugyanakkor a legkisebb hibákat is azonnal kiszúrja. Végül pedig képes úgy átadni az ügyfélnek az infót, hogy az nem köti fel magát az első villanyoszlopra. Ez fontos, hiszen a legutóbbi márkaszervizes átvizsgálás során közölték a 15 éves prémium autó vásárlójával, hogy mind a négy féket cserélni kell négyszázezer forintért. Nem felejtették el hozzátenni azt sem, hogy az utángyártott fékbetét nem lesz jó, mivel nem gyári Volvo, ezért az autó nem fog megállni, és mindenki meghal majd az első kanyarban. Az ügyfél ebbe kis híján belebetegedett, úgy kellett defibrillálni. A próbálkozásokkal ellentétben István szerint a fék cseréje jó minőségű utángyártott alkatrészekkel is megfelelő biztonságot nyújt, persze harmadáron.

Kettőjüket csupán példaként említettem, nem megfeledkezve a többi korrekt szakemberről, akikkel szintén gyakran találkozunk. A szakma viszont felhígulni látszik és ez komoly problémát jelent a vevőknek és eladóknak egyaránt. Megjelent egy új állapotfelmérő típus, hívjuk most őket Uborkáknak. Az Uborka egy igazi balfék, aki sokat nézett Youtube-on autós videókat, amelyektől ihletet kapott, és képes remekül eljátszani az ott látottakat. Elkíséri az ügyfelét, átnézegeti az autót, mond valami bármit, akármit, hiszen számára mindegy, a pénzt így is, úgy is megkapja. Plusz ötezerért még alkudozik is az ügyfél helyett!

Az Uborkát nehéz kiszúrni, főleg azoknak a megrendelőknek, akik azért hívnak szakembert, mert nem értenek különösebben a kocsikhoz. Az autó körül ejtett párzási tánc profi, megvan a rétegmérő-show, pörögnek az adatok, a megrendelő pedig csak ámul a szakértelemtől. A hibalista tetemes, hiszen az Uborka sokszor attól érzi magát még Uborkábbnak, hogy minél több valós vagy valótlan problémáról rántja le a leplet.

Akadnak viszont árulkodó jelek a leleplezésre, amelyek gyanakvásra adhatnak okot. Ezek közül mutatok be néhányat.

Másnapra ad időpontot, és ő a legolcsóbb:

A profik felkapottak, hírük szájról szájra terjed. Naptáruk hetekre előre betelt, időpontot foglalni másnapra szinte lehetetlen. Az Uborka ráér szinte azonnal, az egyszeri autóvásárló pedig örül, hiszen neki azonnal kell a verda. Még nagyobb öröm, ha a szakembör nemcsak gyors, de még messze a legolcsóbb is. Nem csoda, hiszen a nulla forintos beruházáson nincs mit visszatermelni, így olcsó tud maradni. Nem zavarják a közterhek, nincs felelősségbiztosítása, se évente fizetendő díj a diagnosztikai szoftver frissítésére. Számla? Milyen számla? 🙂

Aliexpresses rétegvastagság-mérőt használ:

Az autókat robotok fényezik a gyárban, nagyjából egységes vastagságra. A rétegvastagságot mikronokban mérik, egy milliméter ezer mikronnak felel meg. Egy átlagos autó fényezése rendszerint 100-150 közötti értéket mutat, kivéve a belső falcokban, ahol körülbelül a felét. Gyanakodni akkor érdemes, amikor a hetedik autón mértek 1000 mikron felett minden elemen, vagy amikor közli az Uborka, hogy a rétegvastagság mindenhol 1, de van ahol 2. A kedvencünk, aki nem is használ ilyen eszközt, hanem ujjal kopogtatja végig a karosszériát, majd közli, hogy minden rendben.

Bénázik a kulccsal:

A nyolcadik generációs (UFO) Civic beindítási procedúrája a következő: jobb kéz felől gyújtást kell adni az autónak kulccsal, majd ballal megnyomni a nagy piros start gombot, miközben kinyomva tartjuk a kuplungot. Amikor az Uborka közli, hogy nem jó a kulcs, mert nem tudja elfordítani, és nem indul az autó, kezdhetünk gyanakodni. Ilyenkor nyivákolva jelzi, hogy rossz kulcsot adtunk, mi pedig segítünk neki beindítani a kocsit.

Amikor pedig a hibrid Toyota Prius esetében mondja, hogy le van merülve, mert nem búg a motor indítás után, szintén kételkedhetünk a sokéves tapasztalatokban. A top eddig egy Nissan volt, amiből a gyújtáskapcsoló melletti gomb megnyomásával lehetett kivenni a kulcsot, persze ez sem sikerült, az állapotfelmérő pedig boci szemekkel nézett ránk.

Kínai diagnosztikát használ:

Egy valamire való diagnosztikához legalább egy laptop, vagy egy tablethez nagyon hasonló eszköz kell. Amikor az Uborka előveszi az új Samsung telefonját és a kétezer forintos ELM327 bluetooth adaptert, azonnal meneküljünk. Legutóbb a Torque Lite ingyenes telefonos applikációval próbálkozott egy balfék, de az ügyfél szemfüles volt, és megköszönte a részvételt, majd elküldte. A szomszéd kereskedésben sikerült tönkretenni egy autót a bóvli hibakódolvasóval, azóta mi sem engedünk ilyet az autóra csatlakoztatni.

Nem dokumentál:

A profik szinte mindent dokumentálnak, és kérés nélkül továbbítják az eredményeket a megrendelőnek, gyakran még aznap, egy szóbeli értékeléssel együtt. Az Uborkák még kérésre sem hajlandóak az ígéretnél tovább jutni, és a vevő végül semmilyen diagnosztikai eredményt, rétegvastagság-mérési jegyzőkönyvet, de még csak egyszerű fotókat sem kap az autóról. Ez se nekünk, se az ügyfélnek nem tűnik túl professzionálisnak, pláne 25 ezer forintért.

Nem engedjük be:

Hát igen, van ilyen is. Az Uborkáknak már nem engedjük a diagnosztikát és a próbakört sem. Az általuk használt kínai eszközök túl nagy kockázatot jelentenek számunkra, mert egy hibás kütyü könnyen tönkreteheti az autót, és ezért később nem vállalják a felelősséget. Ők persze az ügyfélnek ezt már úgy tolmácsolják, hogy a rossz állapotú autó miatt nem engedjük őket vizsgálódni, ami nem túl korrekt. Ha ilyet tapasztalsz, ne ess kétségbe, hívj fel egy másik állapotfelmérőt, hiszen kétszer már nem lőhetsz mellé.

Szóval az autóvásárlás továbbra sem játék és mese, ugyanakkor a vásárlói tudatosság rengeteget fejlődött az utóbbi években. A legtöbben felkészülten érkeznek, és tudják, mit is szeretnének, mit várhatnak el a pénzükért, ami nagy előrelépés. A vásárlás előtti állapotfelmérés is egyre gyakoribb, és ma már kevesebben kérik a haver, a tesó, az apuka vagy a szomszéd segítségét. Ez óriási haladás, hiszen hiába segítőkészek a rokonok és barátok, ha tudásuk gyakran elavult, és később számonkérni is kellemetlen őket. Velük szemben az átvizsgálásra szakosodott profik felelősséget vállalnak munkájukért, ráadásul a 10-15 éves autókat sem az újhoz hasonlítják, ahogy a márkaszervizek. Utóbbiak számára az üzletet nem a huszonötezer forintos átvizsgálás és az azzal járó felelősség jelenti, hanem a mellette eladott alkatrészek és munkadíjak.

A helyszíni használtautó-állapotfelmérők mellett további megoldást jelenthetnek az átvizsgálásra szakosodott márkafüggetlen szervizek is, de csak abban az esetben, ha az elvégzett munkáról számlát, az eredményről pedig írásos dokumentációt adnak. Mindenek előtt viszont a legfontosabb, hogy az autót olyannal nézessétek át még szerződéskötés előtt, aki valóban ért hozzá, és később is számon lehet kérni. Ez pedig nem a haverotok, vagy az apukátok lesz és nem is az Uborkák.

Kövesd Marcit Facebookon!

Ez is érdekelhet...