Megérkezett a harmadik Ada is – Debütáltak az RTX 4070 Ti tesztek – Leet.hu

A középkategóriára még kicsit várnunk kell.

Az Nvidia szeptember végén mutatta be legújabb generációját, mely az RTX 40XX számozást és az Ada Lovelace kódnevet viseli. Első körben az RTX 4090-ről és két RTX 4080 modellről rántották le a leplet. Az előbbi már október közepén meg is érkezett a boltok polcaira, az utóbbival kapcsolatban azonban több aggály is felmerült.

Már a bemutatót követő órákban jelezte a közösség az Nvidia felé, hogy két, nyers erőben is eltérő RTX 4080 modellt meglehetősen félrevezető kiadni. Nevükben csak a VRAM mennyisége lenne a megkülönböztető jelzés, miközben az olcsóbb változaton több minden is megnyirbálásra került. Úgy tűnik, hogy az óriáscég jogosnak érezte a visszajelzéseket, ezért a kisebb RTX 4080-at időközben átnevezte RTX 4070 Ti-ra, illetve az árcédulán is faragott egy kicsit. Az Nvidia január 5-ét jelölte meg megjelenési dátumnak, így joggal várhattuk az első RTX 4070 Ti teszteket szerda délután. Szerencsére a nagyobb, nemzetközi oldalakban ezúttal sem kellett csalódni, röviddel három után be is estek az első, független mérések.

Nézzük is, hogy milyen erősre sikerült az RTX 4070 Ti!

Az alap adatok

Az RTX 4070 Ti hivatalosan 799 dolláros árcédulával érkezik a boltok polcaira, de Európában ez jóval magasabb összeg is lehet majd. A kártya 7680 CUDA maggal és 12GB-nyi, GDDR6X memóriával van felvértezve, a számítási egység pedig az AD104 nevet kapta az Nvidia-tól. A gyártó hivatalosan 285 wattos maximális fogyasztási értéket írt elő, melyet a gyárilag tuningolt példányok túl is léphetnek. HDMI 2.1 csatlakozó alap, DP portból azonban csak 1.4-es verziót kapunk, miközben a konkurencia már ott is a 2.1-gyel kacérkodik.

A teljesítmény

1080p

blank

Sokan azt mondják, hogy túlzás egy ilyen erős és drága kártya ehhez a felbontáshoz. Némi igazságtartalma lehet ennek a mondatnak, ám a 144-240 Hz-es monitorok tulajdonosai bizony bátran megvásárolhatják, ha kompromisszummentesen szeretnének játszani a natív frissítésen. A rengeteg AAA címből álló mérésen kiválóan vizsgázott a kártya, 220-es átlag FPS-t sikerült kisajtolni az újdonságból, ezzel pedig a 3090 Ti-t is túlszárnyalta. 

1440p

blank

1440p-ben már egy fokkal jobban izzadt a kártya, ám nem igazán mondhatjuk, hogy megszenvedte volna a felbontás növelését. Néhány címben a 300 FPS-es határt is sikerült megugrani. Átlagban 170 FPS-t produkált a kártya az Elder Ring, Cyberpunk 2077, RDR 2 és további játékok alatt. Ez a 3090 és a 3090 Ti közé pozícionálta az újoncot, talán a VRAM mennyisége miatt esett kicsit vissza a 4070 Ti.

4K

blank

Megérkeztünk az évekkel ezelőtt még szinte játszhatatlan 4K felbontáshoz. Úgy tűnik az RTX 4070 Ti itt is kiválóan érzi magát, egyedül a Cyberpunk 2077, a Warhammer III és a Dying Light 2 esetében sikerült 60 FPS alá benézni. A többi címben jelesre vizsgázott az újdonság, az átlag FPS pedig 99 képkocka környékén alakult. 

Verdikt

blank

Jól látható, hogy az RTX 4070 Ti magabiztosan megugrotta az előzetesen várt eredményeket Az RTX 4090 és RTX 4080 nyomába nem érhet, ám meg is lepődtünk volna, ha ez megtörténik. Az AMD flagshipek is jobbnak bizonyulnak nála, ám Ray Tracingnél a 7900 XT-t szorongatja. FullHD felbontáson megveri az előző generáció legjobbját az RTX 3090 Ti-t, feljebb is a 3090 és Ti közötti szintet hozza.

A TechPowerUP munkatársai ezúttal is meg voltak elégedve szinte mindennel. Legyen szó a nyers teljesítményről vagy épp a kártya hőmérsékletéről. Egyedül a kártya árát és a DisplayPort verzióját tudták felróni az NVIDIA-nak. 4K esetében a teljesítmény elmaradt a várttól, ám ezen még segíthet driveresen a cég.

Képek és adatok forrása: TechPowerUP

Keresztbe lenyelik a PS5-öt – Íme a világ legdurvább, RTX 4000-es gamer laptopjai

blank

Ez is érdekelhet...