Vidi: “Senki nem veheti el tőlünk a pontokat” – Zivzivadze már túl van a volt csapatán | csakfoci.hu – csakfoci.hu

Szombaton este 20.00-tól a Mezőkövesdet látja vendégül a MOL Fehérvár FC az OTP Bank Liga 8. fordulójában. A Vidi georgiai támadója, Budu Zivzivadze volt klubja ellen bizonyíthat azután, hogy a kövesdiek a héten menesztették vezetőedzőjüket, Supka Attilát.

A Mezőkövesd ellen kicsit hasonló meccs vár ránk, mint Debrecenben, hiszen ők is az egymás elleni mérkőzésünk előtt váltottak edzőt. Ettől függetlenül mindenképp meg kell szereznünk a három pontot, hiszen hazai pályán játszunk és nagyon fontos bajnoki lesz a Mezőkövesd elleni, még a válogatott szünet előtt meg kell indulnunk felfelé a tabellán. Nagyon nehéz lesz, hiszen ellenfelünk az előző fordulóban 5-0-ra veszített hazai környezetben, és biztosan úgy fognak idejönni, hogy harcolnak minden méterért, de ezt ki kell zárnunk, a szurkolóink előtt mindent meg kell tennünk, senki nem veheti el tőlünk a pontokat szombaton. 

A magyarországi karrierem Mezőkövesden kezdődött, de azóta már többször játszottam ellenük. Az első egy-két mérkőzés különleges volt ellenük, de ezen már túl vagyok és profi játékosként már csak a saját csapatomra és a céljainkra koncentrálok

– nyilatkozta a támadó a molfehervarfc.hu-nak.

A Vasas sportigazgatója az edzőváltásról: “Határozott döntést hoztunk” – Kondás tervez néhány változtatást

Ez is érdekelhet...