Alonso „unja” már a szalagcímeket a Hamilton és Schumacher bajnoki címeire tett megjegyzése után – Motorsport.com – HU

A két említett pilóta ugye jelenleg az örökranglista első helyén van holtversenyben, hiszen mindketten hét-hét világbajnoki elsőséggel rendelkeznek, miközben neki két címe van, akárcsak Max Verstappennek.

A spanyol pedig a De Telegraafnak beszélt arról, hogy szerinte azok a sikerek többet érnek, amikor valaki egy másik istálló pilótája ellen húzza be a győzelmet és nem a saját csapattársa az egyetlen ellenfele, mint ahogyan történt az néhányszor Hamilton vagy Schumacher esetében.

Alonso persze azt is elismeri, hogy Verstappen idén azért elég domináns volt, de ő mindettől függetlenül a sport legendái közé sorolja Hamiltont és a hollandot is, akik mellett egyébként dobogóra állhatott a tavalyi Katari Nagydíjon, ami visszatérése óta az eddigi egyetlen top hármas eredményét jelenti.

„Nagyszerű pillanat volt számomra, hogy ismét felállhattam a dobogóra. És nem egy szerencsés futamon, valamint gyengébb pilóták ellen. Nem, azt nagyon megérdemeltük, és ott voltam Max és Lewis mellett.”

Még több F1 hír:

„Idén Max igazán domináns, és egy ponton túl sikerült simán megszereznie a bajnokságot. Tavaly azonban más volt. Úgy gondolom, jobban teljesített Lewisnál, ezért méltó bajnoknak számít.”

„Lewist is nagyon tisztelem. Ettől függetlenül viszont más az, amikor hét címet nyersz, de közben csak a csapattársad ellen kellett küzdened. Az én mércém szerint többet ér az, ha valakinek kevesebb világbajnoki címe van, de azokat úgy szerezte, hogy más csapatok pilótáival küzdött, akiknek ugyanolyan, vagy akár jobb autójuk is volt.”

„2005-ben és 2006-ban jól kezdtem a szezont, és sikerült kiépítenem némi előnyt. Utána másoknak talán jobb autójuk volt, de nekem sikerült beosztanom a különbséget. Nekem sosem kellett harcolnom a csapattársammal, Giancarlo Fisichellával a bajnokságért.”

„Emellett én nem láttam Maxot Sergio Perez vagy Alex Albon ellen menni a futamgyőzelmekért. Schumacher azonban elsősorban az ő márkatársával, Rubens Barrichellóval küzdött, hogy zsinórban ötször legyen bajnok, Hamilton pedig Nico Rosberg és Valtteri Bottas ellen. Ez szerintem más.”

 

Alonso tehát így látja a helyzetet, de azért érdemes kiemelni, hogy a két hétszeres bajnok sem mindig az aktuális márkatársát győzte le. Elég csak Hamilton első sikerére gondolni Felipe Massa és a Ferrari ellen, miközben azért 2017-ben és 2018-ban főként Vettel volt az ellenfele szintén az olasz csapatban, nem pedig Bottas.

Schumacher szintén nyert bajnokságot a Williams és Damon Hill ellen, a 2000-es évek első felében pedig néhány szezonban többen is szorongatták őt, legyen szó Mika Häkkinenről, Juan Pablo Montoyáról vagy éppen Kimi Räikkönenről.

Így tehát mégsem lehet azt teljes mértékben kijelenteni, hogy ők csak és kizárólag a csapattársuk ellen győztek, Alonso kijelentése ezért némileg sántít. Ahogy azonban az lenni szokott mostanság, a közösségi médiában hamar meg is támadták őt ezért, így az Alpine versenyzőjének muszáj volt tisztáznia mondandóját.

„És megint… Kérem, minden bajnoki cím elképesztő, megérdemelt és inspiráló. Nem lehet őket összehasonlítani, és ünnepeljük a jelenlegi bajnokokat és legendákat. Unom már, hogy mindenki folyamatosan a szalagcímeket keresi. Csak élvezzük a helyzetet” – írta ki Twitterre Alonso.

A Mercedes szerint a Red Bull erősen túloz a büntetésre tett reakciójával

megosztás

hozzászólás

Ez is érdekelhet...