Szlovák kormányfő: Ha Putyin elveszíti a befolyását Európában, megnyugszik a gázpiac – Infostart.hu

„Ha Vlagyimir Putyin orosz elnök elveszíti a befolyását Európában, megszűnik a bizonytalanság, megnyugszik a gázpiac és csökkenni fog az ár” – mondta Eduard Heger szlovák kormányfő az Európai Politikai Közösség prágai csúcstalálkozója után. A miniszterelnök úgy fogalmazott, az orosz elnök ugyanannyi bevételt akar lényegesen kevesebb teljesítésért.

Csütörtökön a prágai várban tartották meg az Emmanuel Macron francia elnök által kezdeményezett Európai Politikai Közösség első csúcstalálkozóját. 43 európai ország vezetői találkoztak a Hradzsinban, hogy megvitassák a békével, a biztonsággal, az energiával, éghajlatváltozással és a gazdasággal kapcsolatos kérdéseket. Petr Fiala a házigazda cseh miniszterelnök elmondta, hogy az Európai Politikai Közösség nem akar új európai szervezetté válni, és nem célja helyettesíteni a már létező együttműködési formákat.

Az Emmanuel Macron francia elnök által kezdeményezett informális platform célja, hogy az Európai Uniónál szélesebb körben rugalmasan lehetőséget nyújtson időszerű, többeket érdeklő politikai kérdések kötetlen megvitatásához. A cseh kormányfő szerint jelenleg az a legfontosabb, hogy az ukrajnai háború árnyékában Európa keresse a békéhez és a biztonsághoz vezető utat. A közös témák ezzel nem értek véget, hiszen nemzetközi szinten kell foglalkozni az inflációval, az energiaforrások biztosításával, a fenntartható gazdasági növekedéssel és a romló európai életkörülményekkel.

Eduard Heger szlovák kormányfő szerint a gáz ára lesz a kulcskérdés. „Mi azt a gázt vásároljuk, ami eredetileg Ázsiába ment volna, de most Európába érkezik. A gázárakat úgy kell beállítani, hogy számunkra garantált legyen a szállítás és az elegendő kapacitás is. Mert

hiába lesz alacsony a gáz ára, ha nem kapunk, akkor ez rajtunk semmit sem segít”

– magyarázta a kormányfő. Eduard Heger Prágában köszönetet mondott a norvég miniszterelnöknek a gázszállítás növelésért a nemrég átadott lengyelországi gázvezetéken keresztül, mivel ez Szlovákia számára is előnyös.

Heger úgy véli, akkor csökkenhet a gáz ára, ha az orosz elnöknek nem lesz akkora befolyása Európában. „Vlagyimir Putyin hibrid háborút folytat Európa ellen.

Játszik a gáz árával és a mennyiségével, és csak a saját haszna érdekli.

Ugyanannyi bevételt akar lényegesen kevesebb teljesítésért” – mondta a szlovák miniszterelnök.

Pozsony uniós szinten azt fogja szorgalmazni, hogy a 27 tagállam megállapodjon az árról. Heger szerint Oroszország fenyegetést jelent, ezért az uniós országoknak egységesnek kell lenniük és együtt kell működniük. „Azzal, hogy az egyes tagállamok külön igyekeznek vásárolni, feleslegesen felverik az árakat, mert egymással versenyeznek” – tette hozzá Eduard Heger. Közölte, hogy az Európai Politikai Közösség csütörtöki ülésen még nem tárgyaltak részletesen a magas gázárakról. Ez várhatóan az Európai Tanács pénteki informális ülésén lesz téma.

Nyitókép: MTI/AP

Ez is érdekelhet...