Harrynek elege van Vilmosból és a királyi családból – Origo

Közeli barátjának beszélt arról Harry herceg, mi az ami nyomasztja, az pedig elmondta újságíróknak – írta a Blikk.

Továbbra is tapintani lehet a feszültséget Harry és Vilmos között. A fiatalabb hercegi testvér azt szeretné, ha az emberek nem beszélnének többé a bátyjával való viszályáról – írta a lap. 

Tegnap helyezték végső nyugalomra II. Erzsébet királynőt, akinek a temetésére a világ minden pontjáról érkeztek vezetők. Rengetegen gyűltek össze London utcáin, s a résztvevők történelmi esemény tanúi lehettek. Természetesen a legtöbben azzal foglalkoztak az utóbbi napokban, hogy a királynő emléke előtt tisztelegjenek, felidézve életének csodás pillanatait. Ám a gyászidőszak idejére hazaérkezett

Harry herceg és felesége, a sokak számára megosztó Meghan is, akik szintén a reflektorfénybe kerültek.

Nem felhőtlen továbbra sem a két testvér közöttForrás: MTI/AP pool/Martin Meissner

Források szerint Harrynek már elege van abból, hogy folyamatosan olyan cikkek születnek róluk, amelyek a magánéletüket elemzik.

Köztudott, hogy az új trónörökös és öccse nem ápolnak túl jó viszonyt, hiszen Vilmos nem nézte jó szemmel, hogy Harry két évvel ezelőtt elhagyta a családot.

Sőt, úgy tudni, Meghan és Katalin közt sem felhőtlen a viszony, az utóbbi években állítólag nem sokat beszéltek egymással.

A Page Six információi szerint Harry leginkább azért tartja felháborítónak, hogy az emberek a testvérével való kapcsolatát taglalják, mert most mindenkinek a néhai királynőre kellene fókuszálni. Minderről egy közeli barátjának panaszkodott, aki továbbadta az információkat újságíróknak.

Ez is érdekelhet...