Kiszivárgott II. Erzsébet végrendelete, erre senki nem gondolt – Index.hu

Még végső nyughelyére sem került II. Erzsébet, már most érkeztek hírek arra vonatkozólag, hogy a királyi család mely tagjai részesülhetnek mesés örökségéből. Érdemes megjegyezni, hogy a famíliától származó végrendeletek mindegyikét szigorúan bizalmasan kezelik, lepecsételik és egy széfben tartják. A bíróság nemrég döntött arról, hogy kilencven éven át kell lakat alatt tartaniuk az iratokat. Legutóbb Fülöp hercegé, most pedig II. Erzsébeté került be a széfbe, ahol már harminc végrendelet található. 

Egy svájci lap, a Schweizer Illustrierte közlése szerint ugyan különösen ügyelnek arra, hogy a végrendelet részletei titokban maradjanak, ám mégis kiszivárgott II. Erzsébet akarata. Mint megfogalmazták, a nyilvánosságra került információk szerint

  • Katalin hercegné örökölte a királynő ékszereinek nagy részét,
  • Harry herceg és Meghan Markle megkapta a Frogmore Cottage-ot, ahol már korábban is laktak,
  • Vilmos herceg és családja kapja a Windsor-kastélyt (ezen a birtokon élnek jelenleg is, az Adelaide Cottage-ban).

A felsorolásból tehát kimaradt András herceg, aki nem kevés álmatlan éjszakát okozott a királyi családnak. II. Erzsébet fiát összeköttetésbe hozták az emberkereskedelem miatt rács mögé került Jeffrey Espteinnel. Sőt egy amerikai nő, Virginia Roberts Guiffre szexuális zaklatással vádolta meg, bírósági ügy lett belőle, azonban mire sor került volna az esküdtszék előtti tárgyalásra, sikerült peren kívül megegyezniük. Addigra viszont II. Erzsébet már komoly döntést hozott az ügyben, és elvette András hercegtől katonai címeit, illetve királyi rangjait, amelyeket azóta sem kapott vissza. Sötét foltot ejtett a királyi család méltóságán, így nem lenne meglepő, ha a királynő kizárta volna őt a végrendeletéből. Ugyanakkor amellett sem lehet elmenni, hogy a kiszivárgott információk nem említik a kedvezményezettek között Eduárd wessexi grófot sem, aki II. Erzsébet legfiatalabb gyermeke. Az lenne igazán meglepő, ha ő is kimaradt volna, nem csak András herceg. 

A legnagyobb örökség azonban természetesen legidősebb fiára, III. Károly királyra száll, akinek nejével, Kamilla királynéval együtt a Clarence házból be kell költöznie a Buckingham-palotába. A királyi rezidencia azonban jelenleg felújítás alatt áll, így minden bizonnyal ez a folyamat is el fog húzódni egy darabig.

(Borítókép: András herceg 2016-ban. Fotó: Christopher Furlong – WPA Pool / Getty Images)

Ez is érdekelhet...