Beperelheti Majkát az elmaradt koncert miatt a fehérgyarmati polgármester – Telex

Jogi útra tereli a vasárnap elmaradt Majka-koncert ügyét a fehérgyarmati polgármester, írja a Blikk. Péter Csaba a lapnak azt mondta, hogy a Majkával kötött szerződést átnézik a jogászaik. „Két alvállalkozóval dolgozunk, akik a hangtechnikáért és a színpadtechnikáért felelnek, ezek közül az egyikkel már dolgoztak Majkáék a Campus Fesztiválon, ott semmi probléma nem volt. Ugyanez a csapat biztosította a technikát a Halott Pénznek, Rúzsa Magdinak és a Tankcsapdának is, ha nekik megfelelt, nem tudom, Majka úrnak miért nem” – mondta. A polgármester azt is mondta a lapnak, hogy a fellépésért kért 8,1 millió forintot előre kifizették.

Dr. Péter Csaba polgármester a Gyarmati Vigasságok megnyitóján – Fotó: Gyarmati Vigasságok

Dr. Péter Csaba polgármester a Gyarmati Vigasságok megnyitóján – Fotó: Gyarmati Vigasságok

„Szégyellje magát! Ha jogi utat akar, miért hívott fel személyesen, hogy esedezve bocsánatot kérjen?! Lehet, hogy én meg hitelrontásért fogok perelni!” – mondta a lapnak a rapper. „Dobálózhat ő a számokkal, de ez a nyolcmillió egy bruttó összeg” – mondta a Blikknek Majka a gázsival kapcsolatban.

Majka hétfőn a Telexnek részletesen elmondta, és egy Facebook-posztban is elmagyarázta, hogy azért nem lépett fel vasárnap a Fehérgyarmati Vigasságokon, mert nem teljesültek a szerződésben foglalt technikai feltételek. Majka a Telexnek is elmondta, hogy a szerződésben az is szerepel, hogy a koncertért járó fellépési díjat a koncert előtt legkésőbb 14 nappal rendezni kell. „Nem csak nálunk van ez így, minden nagyobb zenekarnál, produkciónál így van, aki normálisan intézi az ügyeit” – mondta.

Ez is érdekelhet...