Várjanak még – kéri a gazdatüntetés szervezője a traktorral Budapestre készülőket – hvg.hu

Szabó Bálint szerint türelmet kért a gazdáktól a tűzijáték lefújásának bejelentéséig.

„Tudom, hogy a gazdák már tűkön ülnek (…), de mégis azt kérem, hogy ezt a pár órát várják meg, amíg megszületik a tűzijáték lefújásáról szóló hivatalos kormányzati döntés, és azt követően induljon el az első gazda traktorral a főváros irányába” – üzente élő bejelentkezésében az országos gazdatüntetés szervezője. A kérését Szabó Bálint azzal indokolta, hogy egyetlen követelésükből sem engednek, így abból sem, hogy a pesti alsórakpartot foglalják el.

A demonstráció résztvevői az eredeti tervek szerint reggel hat órától gyülekeztek, és úgy indultak volna útnak, hogy 16 órára Budapest közigazgatási határához érjenek.

A szegedi önkormányzati képviselő a pesti alsó rakpartnak az Országház látogatóközpontjától a Vigadó térig tartó szakaszára kért területfoglalási engedélyt, amit azonban a rendőrség többször is elutasított. Ezt a szakaszt jelenleg csak az esti tűzijátékot szervező és lebonyolító cég használhatja.

A hatóság azt közölte: bár biztosítják a véleménynyilvánítás és a békés gyülekezéshez való jog gyakorlását, ez „nem eredményezheti mások jogainak aránytalan mértékű csorbítását”, ezért előíró-korlátozó határozatot hoztak. Ennek értelmében – a gyűlés szervezőjének nyilatkozataival szemben – továbbra is tilos traktorokkal Budapest belvárosába vonulni, traktorokkal rakpartokat, hidakat elfoglalni.

Kovács Zoltán, az ünnepi események biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője korábban azt közölte, hogy a testület az időjárás-előrejelzés ismeretében a déli ülésén dönt a tűzjáték megtartásáról. Szabó a bejelentkezésében azt mondta, kereste Kovácsot, és kérte, hogy hozzák előre a bejelentést, hogy a gazdák elidulhassanaka fővárosba. „Ameddig ez a döntés nem születik meg, addig senki, legalábbis traktorral, ne indujon el Budapest irányába” – kérte újra a szervező.

Szabó csaknem 1800 gazdát vár traktorokkal a nemzeti ünnepre Budapestre. A résztvevők nemcsak a gazdák érdekében tiltakoznak, hanem fizetésemelést követelnek a tanároknak, az egészségügyi dolgozóknak, valamint követelik a katatörvény és a rezsiemelés visszavonását, továbbá a 20-i tűzijátékot és „rongyrázás” lefújását.

Ez is érdekelhet...