Újabb fürdő zár be az emelkedő rezsiárak miatt – Index.hu

A Jászsági Térségi Televízió közösségi oldalán jelent meg az a hír, miszerint a növekvő energiaárak és rezsiköltségek miatt október 1-től határozatlan ideig zárva tart a Jászapátiban lévő Tölgyes Strandfürdő.

A lépés azért vált szükségessé, mert az egyre növekvő energiaárak, rezsiköltségek miatt a tervezettnél sokkal nagyobb költségeket voltak kénytelenek elkönyvelni

– fogalmazott Karkus Kálmán, a jászapáti városüzemeltetés vezetője.

A létesítmény az idei nyáron kiemelkedően sikeres szezont produkált, és általában télen is három medencével szokott nyitva lenni. A jászapáti strandfürdő még az 1960-as évek elején épült.

2021-ben a strand repertoárja új csúszdarendszerrel is bővült, ami mintegy 200 millió forintból valósult meg. Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, többek között a balatonboglári uszoda volt kénytelen felfüggeszteni a működését határozatlan időre.

Kántás Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség elnöke korábban arról beszélt, hogy az energiaárak emelkedése és a vendégszám visszaesése miatt a jövő év első feléig akár a magyarországi fürdők fele is bezárhat.

(Borítókép: Az új csúszdapark Jászapátiban, a Tölgyes Strandfürdőben 2021. június 30-án. Fotó:  Mészáros János / MTI)

Ez is érdekelhet...