Összeütközött két villamos a Boráros téren, többen megsérültek, egy ember súlyosan – Telex

Egymásnak ment két villamos a Boráros téren a 4-6-os vonalán, írta több olvasónk is. A BKK a Facebookon annyit közölt, hogy a 4-es villamos a Corvin-negyed és Újbuda-központ között nem, a 6-os villamos pedig a Corvin-negyed és a Móricz Zsigmond körtér között nem közlekedik. Érdeklődésünkre aztán telefonon azt mondták, a pótlóbuszok már járnak, minden egyébről kérdezzük a rendőrséget.

Fotók: Olvasónk Fotók: Olvasónk
Fotók: Olvasónk Fotók: Olvasónk

Fotók: Olvasónk

A fotók alapján az egyik Combino belehajtott a másikba hátulról. Az olvasóink szerint a baleset este háromnegyed 9 és 9 óra körül történhetett. Az egyik szemtanú szerint több tűzoltó is kint van a helyszínen, illetve egy mentőautó is. Egyik olvasónk szerint egy sérültet már elszállítottak, a többi utas viszont jól van. Azt írja, a sofőr állapota bizonytalan, jelenleg is próbálják kiszabadítani. A két villamos a Széll Kálmán tér felé tartó irányban szaladt egymásba egyelőre ismeretlen okból. Egy másik olvasónk azt írta nekünk, hogy láttak egy férfit, akit leültettek a rendőrök, véleményük szerint elhasadt az álla, illetve egy hölgyet, aki vérzett és a telefonját kereste.

A Katasztrófavédelem honlapján azt írják, hogy a tűzoltók a Petőfi hídon, a Boráros tér közelében, a pesti hídfő lejárójánál végzik a mentést, miután ráfutásos balesetet szenvedett a két villamos a hídon, és az ütközés után mindkét villamos leszaladt a sínekről.

A VEKE azt írja, hogy hatan sérültek meg a balesetben, a sofőr pedig könnyebben. Az is kiderült, hogy egy 2026-os Combino ment bele lefelé jövet egy 2014-es Combinóba.

Kerestük a BRFK-t is, ahol annyit mondtak, hogy történt személyi sérülés, de egyelőre még vizsgálják az esetet, és többet nem tudnak mondani. Kerestük az Országos Mentőszolgálatot is, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy öten könnyebben, egy ember pedig súlyosan megsérült, ezért több mentőegységet riasztottak a helyszínre.

A helyszínen van Nyilas Gergely kollégánk is, akinek a tűzoltók azt mondták, hogy két súlyos és négy könnyebb sérült van (ez azért lehet, mert a rendőrségi és az orvosi kategória eltér a sérülések súlyosságának megjatározásánál). Az egyik súlyos sérült az egyik villamosvezető, akinek viszont sikerült végül még azelőtt önerőből kiszállnia a villamosból, hogy odaértek volna a mentők. Kisebb fennakadás van a forgalomban, lépésben haladnak az autók Pest felé, egy sávot pedig lezártak a körúton.

A balesettel kapcsolatban megszólalt Karácsony Gergely főpolgármester is, aki mielőbb gyógyulást kívánt a sérülteknek, illetve a BKK-val és rendőrséggel vizsgálják, mi okozhatta a balesetet.

Cikkünk folyamatosan frissül!

Ez is érdekelhet...