Kiderült, mi lett a bombafenyegetés miatt Debrecenben leszállt géppel – Infostart.hu

Amint arról az Infostart is beszámolt, a Poznanból Tel-Avivba tartó Ryanair-járat bombafenyegetés miatt visszafordult a román légtérből és kényezerleszállást hajtott végre a debreceni repülőtéren szombat délután négy óra tájban. A civil utasokat szállító Boeing 737-eshez riasztották a Magyar Honvédség légvédelmi készültségét ellátó Gripeneket is.

Mint a dehir.hu írta, a repülőtér ezekben az órákban zárva volt, de akkor pont nem is érkezett vagy indult volna menetrend szerinti járat, így civilek sem voltak nagy számban a reptéren.

A leszállást követően a repülőgép fedélzetén tartózkodó 148 utas és a személyzet elhagyta a gépet, ők a terminál épületében várakoztak a vizsgálat végéig. Óriási volt a készültség egy videó tanúsága szerint a repülőtéren.

A légikikötő még aznap este újra megnyílt, szombat este 11-kor már tudták fogadni a Wizz Air menetrend szerinti járatát, mely épp Tel-Avivból érkezett Debrecenbe.

Robbanószerkezetet a repülőteret üzemeltető cég közleménye szerint nem találtak a gépen, sőt, ahogy fogalmaztak a dehir.hu szerint, “semmilyen rendellenes dolgot” sem.

A civishir.hu szerint a vizsgálódás több órán át tartott, és végül éjfélkor a Boeing folytathatta az útját a Tel-Aviv-i Ben Gurion repülőtérre.

(A nyitókép illusztráció.)

Nyitókép: Pixabay

Ez is érdekelhet...