Január 31-én ismét országos ülősztrájk lesz, egyhetes sztrájk után – 24.hu

Szombaton ért véget a hatnapos Tudásmenet az oktatásért nevű hosszú vonulás, amelyben a résztvevők Miskolctól Budapestig összesen 180 kilométert gyalogoltak, hogy ezzel hívják fel a figyelmet az oktatás állapotára. A menet végül a Kölcsey Gimnáziumnál ért véget, ahol körülbelül ezer ember várta a menetelőket.

Varga Jennifer / 24.hu

Hétfőn reggel a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól indultak, napi 30 kilométert gyalogoltak. A teljes távot öten sétálták le, de többen csatlakoztak be rövidebb szakaszokra is. A menetnek tagja volt a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is.

Varga Jennifer / 24.hu

Ma reggel Gödöllőről indultak el, és az Örs Vezér terén keresztül a Puskás Ferenc Stadiont is érintve mentek a Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz.  Itt lejátszották Pintér Sándor decemberi beszédét, majd többen kifütyülték azt. Jelen voltak a korábbról már ismert papírmasé Pintér Sándor figurák is.

Reméli, hogy nem kell annyit várni a szabad, független, gyermekbarát oktatásra Magyarországon, mint amennyit Gandhinak kellett a szabad India megszületéséig, mondta el a Telex szerint a tüntetésen először felszólaló Totyik Tamás, aki egyébként bízik benne, hogy a félelem falán ütött egy kis rést a Tudásmenet.

Bejelentkeztünk 2023-ra is. Amit 2022 nem oldott meg, azt idén megoldjuk. Készüljetek, mert folytatjuk.

– mondta el Gosztonyi Gábor, a PSZ másik alelnöke.

Varga Jennifer / 24.hu

Mi a különbség a pokol és a mennyország között? Az, hogy a pokolban egy hatalmas asztalnál, irgalmatlanul hosszú kanállal próbálnak enni az emberek, próbálják betömni a szájukba a falatot, de a hosszú kanál miatt képtelenek enni. A mennyországban az emberek ugyanilyen terített asztalnál, ugyanilyen hosszú kanállal egymást etetik.

– mondta el a lap szerint Szűcs Tamás, a PDSZ-től a történetet, amelyet egy roma kollégájuk mesélt el a gyöngyösi szálláson.

Rácz Béla roma aktivista és közösségszervező az iskolai szegregációról és a vidéki iskolák problémáiról beszélt. Szerinte romák és nem romák csak együtt tudnak megoldást találni, ezért összefogást kért.

Varga Jennifer / 24.hu

Strbka Anna, az Egységes Diákfront aktivistája bejelentette, hogy a diákok nem hagyják abba a tavaly elkezdett oktatási akciókat. A jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnek a vidéki terjeszkedésre, vidéki fórumokat szerveznek, január 31-re pedig ismét országos ülősztrájkot hirdetnek.

Pilz Olivér, a miskolci Hermann Ottó Gimnázium tanára arra biztatott minden tanárt, hogy a téli szünet utáni első tanítási napon, hétfőn kockás ingben menjen az iskolába, írja a lap.

Ez is érdekelhet...