Demjén: Az én generációmnak eszébe sem jutott, hogy az utcán vonuljon fel balhés környezetben – hvg.hu

A zenész szerint a tanárok és a diákok tüntetéssorozata nem valódi szabadságot, hanem inkább politikai elköteleződést takar.

Jogaikat követelő tanárok

Egyre erősödik a tanárok, diákok, szülők tiltakozása, miután az oktatási kormányzat drasztikus lépésekkel próbálja megtörni a jogaikért kiálló pedagógusok ellenállását. Az iskolai akciók összérnek, a mozgalom már az ország mind több részére kiterjed. Kövesse cikksorozatunkban a friss híreket, riportokat, interjúkat, elemzéseket.

„Az én generációmnak eszébe sem jutott, hogy a tanárokért az utcán, balhés környezetben vonuljon fel” – mondta Demjén Ferenc énekes a Mandinernek. Demjén a tanár-diák tüntetésekről azt is mondta: lehet, hogy a diákok mindezt csak a szabadidő miatt teszik és ez nem valódi szabadság, hanem politikai elköteleződés, ami nem ér meg néhány lyukasórát.

Demjén az előtt is értetlenül áll, hogy kit akarnak meggyőzni a tüntetők az igazukról, hiszen a tanárok béremelésével mindenki egyetért, sőt a hírek szerint meg is valósul. „Bízom benne, végül minden érintett jól jár, s újra nyugalom lesz” – mondta a zenész.

Sztrájkot hirdet a PDSZ január 23-tól

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a rendkívüli kongresszusának határozata értelmében január 23-tól hét napig tartó országos sztrájkot hirdet.

A mostani tüntetéseket az 56-os forradalomhoz hasonlítva Demjén elmondta, hogy akkor az egész társadalom sértve érezte magát és még azok is gyertyát gyújtottak, akik nem vonultak fel a hatalommal szemben. Itt a zenész azt is elmesélte, hogy ő is az 56-ot követő megtorlások áldozata, mivel az egyik tanára ÁVH-s volt, aki egyszer csúnyán megverte.

Hogy mi a bajuk a tanároknak a béremelésen felül a rendszerrel, azt az alábbi írásunkban foglaltuk össze, jó szívvel ajánljuk Demjén Ferencnek is:

Ez is érdekelhet...